A gyanútlan olvasó azt hihetné a fenti címet olvasva, hogy ez most valami régi, jól bejáratott vonós zenekarról fog szólni, melynek tagjai amellett döntöttek, hogy régi sikereikre való tekintettel újra kezdik munkásságukat a komolyzene területén. Azt, aki erre számít, sajnos ki kell, hogy ábrándítsam. Nem, nem erről fogok írni, hanem a saját kis házi zenekaromról, vagyis arról, hogy újra együtt a négy gyerek, véget ért a nagymamánál való nyaralás és ezzel kezdetét veszi az alapozás a mókuskerékbe való visszazökkenésre.
Pénteken felkerekedtünk az állomány felével, hogy édesanyámat felmentsük a nyaraltatás rabigája alól, hogy ezzel mindenki élete visszaállhasson a rendes kerékvágásba. Bárhová is indultok egyet jól véssetek az eszetekbe! Soha, de soha ne szóljatok róla a gyereketeknek! SOHA! Bár ezt az ősi szabályt jómagam is úgy ismerem, mint a gyakorlott háziasszonyok a forró olaj és a víz kapcsolatát, mégis elkövettem azt a hibát, hogy itthon bejelentettem az aprókáknak, hogy megyünk mamához. Hiba volt... Bumbi ettől kezdve kb. öt percenként kérdezte meg, hogy mikor indulunk már? meddig kell még várni? hová is megyünk? akkor most mamához megyünk? Mivel előtte a páromnak volt még egy kis elintéznivalója, ezért a végtelennek tűnő kérdések sorába beékelődött az apa hol van? mikor jön apa? kombináció is. Maradjunk annyiban, hogy az indulásra én már erőteljesen idegállapotba kerültem. Úgy pedig, hogy Bumbi non-stop bombázott a fent felsorolt kérdések permutációjával, kicsit nehezebben tudtam arra koncentrálni, hogy alaposan átgondoljam, hogy kinek mi lesz ez alatt a pár nap alatt - amit anyukámnál töltünk - nélkülözhetetlen.
Ha csak pár napra is ruccanunk ki, úgy néz ki az autónk mint valami bazári kordély. A kisebbik lányom - nevezzük ezentúl Cserfesnek - mind a hat tonna plüssállatáról úgy gondolta, hogy vétek lenne itthon hagyni, és bolyhos kis életükben nem okozhatunk azzal törést, hogy ők nem jönnek velünk mamához. Azt mondjuk itt apróbetűsként megemlíteném, hogy a népes sereg érintetlenül jött haza, ugyanabban a gigantikus szemeteszsákban, mint amiben odautaztak. Ha én plüssállat lennék, nekem épp a szállításnak ez a módja okozna gyógyíthatatlan traumát, mintsem az, hogy pár napra itthon hagynak. Tudom, hogy lehetne a transzportációjuknak humánusabb formája is, de a praktikusság nálunk elég sok mindent felülír.
Anyukámnál tett rövidke látogatásaink alkalmával az utóbbi időben be szoktunk tervezni egy-egy kirándulást vagy strandot is. Legutóbb Hajdúszoboszlóra mentünk át, mivel alföldi gyerek lévén, a település tőlünk csak pár percre van. Mondanom sem kell, hogy nagy sikert aratott a fürdőparadicsomban tett látogatásunk a porontyok körében, bár apa kicsit húzta a száját a belépő miatt, de hát sokan vagyunk és még így is marad ez jó darabig. Erre a hétvégére is strand volt előirányozva, amit vesztemre szintén előre beharangoztam. Még hogy az ember nem követi el ugyanazt a hibát kétszer... oh dehogynem! Azért volt hiba részemről, hogy előre elmondtam nekik, hogy másnapra mi a terv, mert az Égiek nem nekünk kedveztek az elmúlt hétvégén időjárás szempontjából. Jött a B terv, kirándulni márpedig fogunk, csak azt nem tudjuk hová. Próbáltunk olyan úticélt kitalálni amire ingünk-gatyánk nem megy rá, de le is köti a kicsiket. Így az olyan lehetőségek mint a Debreceni Nagytemplom (Egy idő után én is kifogyok a motivációból, nemhogy négy gyereket még húzzak is, hogy milyen jó lesz fentről kinézni. Arról nem is beszélve, hogy Bumbi még mindig előszeretettel dobja be a törölközőt, és szól, hogy potyázna kicsit és vegyem fel. Ezt általában a "Kijössz?" kérdéssel hozza tudtomra.) vagy a vidámpark (nem csak az ára, de amiatt is, hogy nem nagyon tudom megértetni mondjuk a majdnem négy éves Bumbival, hogy ő miért nem ülhet fel azokra a játékokra, amikre viszont Kékszemű igen. Neki az nem mond még semmit, hogy a nyolc több, mint a négy.) is kiesett.
And the winner is .... Hortobágyi Nemzeti Park. A vizes programok után az állatosak rendelkeznek a legmagasabb szórakoztatási faktorral és a belépő ára is klasszisokkal barátságosabb volt az alternatív uticélokhoz képest. Természetesen a mi formánk, hogy miután megtaláltuk, hogy hol kell jegyet venni a parkba, konstatáltuk, hogy pont most ment el az óránként járó busz. Ugyanis legnagyobb meglepetésemre, képzeljétek el, hogy csak a vadaspark csak busszal közelíthető meg, mely óránként közlekedik. Nagyon sokáig úgy festett a dolog, hogy kapunk egy kiadós záport a nyakunkba, de kegyes volt velünk az időjárás és hagyta, hogy bejárjuk a parkot. Minden kirándulásunk alkalmával én vagyok a málhás szamár és nálam van mindenféle potenciális vészhelyzet elhárítására alkalmas eszköz is, olyanok mint váltóruha, törlőkendő, éh- és szomjhalál megelőzésére szolgáló muníció, illetve valami olyan holmi, amivel leköthetjük őket, ha bármilyen vészhelyzet adódna elő - jelen esetben vízipisztoly és buborékfúvó. És képzeljétek szükség is volt a zsák tartalmára, mivel ki nem találnátok, hogy mi történt... Gyakorló szobatisztánkat pelenka nélkül vett részt a kiránduláson...
Na már most, aki valaha is szoktatott már le gyereket a pelenkáról az tudja nagyon jól, hogy van az otthoni, nappali szobatisztaság és van az otthonon kívüli. Igen-igen, újabb hiba... Az hogy gyermekünk otthon már nem kér a pelenka nélküli létből, nem jelenti azt, hogy a külvilág ingerei sem kötik le annyira a figyelmét, hogy időben szóljon, ha hív a természet. Belegondolva logikus is a dolog, hiszen otthon már új impulzusok annyira nem érik, az a megszokott közeg, amiben már rutinosan mozog. Na de egy vadaspark tele mindenféle szárnyas és szőrös jószággal cseppet sem mondható megszokottnak. Itt még színesíti a képet az a faktor, hogy apa azt hitte, hogy Bumbi velem van, én pedig azt, hogy vele... Mikor én kibámészkodtam magam a farkasnál és mindent alaposan szemügyre vettem, utamat az őzek irányába folytatva, találkoztam a többiekkel, ahol egyszerre hasított belénk a felismerés, hogy Bumbi hiányzik az alomból! Nincs pánik, nem sírt senki, tuti másfelé kanyarodott csak mint a többiek, különben is mindenhol villanypásztor van... Itt emlékezzünk meg a szuperanyukról, akikkel ilyen soha, de soha nem fordulhatna elő. Szóval ezekkel a gondolatokkal a fejemben pásztáztam a környéket és füleltem, hogy hallok-e ismerős hangot, mikor is a lelátóról lefelé vezető lépcsőn megjelent a betárazott pisztolyú törpecowboy, aki azért nem tudott normálisan lépkedni, mert baleset érte és a pisi utolsó felvonása még épp a cipőibe csordogált... Oh yeah!
Hááááát, váltóruhát neki pont nem hoztunk, de a lányoknak viszont igen!!!!!!!!!! Most jön az a rész, hogy hogyan szerettetheted meg még jobban a gyerekeiddel az öccsüket... Cserfes rózsaszín rövid naciban nyomult, ne tetézzük tovább a bajt, fiúknál maradjunk inkább a konzervatív színeknél - Cserfes megúszta, de Kékszemű nem, mivel ő fekete rövid gatyában volt. Igaz volt rajta egy leheletnyi rózsaszín minta, de a szükség törvény bont. Ekkor hagyta el a számat a kívülálló számára némi csodálkozásra okot adó kérés: "Kékszeműűűűűűűű! Kell a nadrágod!" Mondanom sem kell, hogy majd kiugrott a bőréből, hogy a fülig pisis öccse miatt, le kell venni azt a nadrágot, aminek már mindkét zsebe degeszre volt tömve makkal, de mivel látta rajtam, hogy itt nincs kecmec, kell a gatya, kicsit csúnyán nézett, de odaadta. Mielőtt azt hinnétek, hogy szegény ruha nélkül maradt, megnyugtatok mindenkit. Aggodalomra semmi ok, volt nálam rávaló hosszúnadrág, igaz innentől cserébe a táskámba folytattuk a makkgyűjtést, hiszen a cicanadrágok nem arról híresek, hogy zsebbel nagyon el lennének eresztve. Bumbi ettől kezdve Kékszemű fekete rövid nadrágjában parádézott tovább, viszont már a kültéri nézelődésre alkalmas pelenkával a popóján, amitől otthon újra megszabadítottuk.
Előszeretettel megyünk állatsimogatókba, vadasparkokba, de a világörökség részeit sem hagyjuk ki. Lehet nem volt gyerekszemmel Hollókő annyira szórakoztató mint mondjuk a Nyíregyházi Vadaspark, de fontosnak tartom, hogy minél több mindent lássanak kis hazánkból. Külföldre jó darabig nem tervezek velük menni sehová, egyrészt azért, mert ahhoz nekem erősen szedatív állapotba kell kerülnöm, hogy egy ilyenbe belevágjak, másrészt tele van Magyarország érdekesebbnél érdekesebb látnivalókkal, és inkább a hazai pályát szeretném először kiaknázni velük, mintsem hogy külföldre vágyjunk. A családi kirándulásoknak pedig nem csak az az egy funkciójuk van, hogy ne legyünk itthon és ne szedjék szét egymást, a lakást vagy a mi idegeinket, de szeretném, ha lehetne olyan élményekben részük, amilyenekben nekem sosem volt, vagy hogy megtapasztaljanak olyan dolgokat is, amik nekem alföldi lévén természetesnek számítottak. Mind apai, mind anyai ágon a nagyszüleimnek voltak állatai, és édesapám haláláig mi is tartottunk malacot és tyúkokat. Ha birkát szerettem volna látni, elég volt csak nagymamámnál kisétálni a mezőre, de abban a kegyben is részesülhettem, hogy ihattam frissen fejt tehéntejet. Mivel az én gyerekeim már nem ebben a közegben cseperednek, így számukra más dolgok számítanak természetesnek. Természetes nekik, hogy van metró, mozgólépcsők tömkelege, sokáig nyitva tartó boltok, a Duna közelsége, a Parlament látványa, Budapest éjszakai fényei. Ugyanakkor nem szeretném, ha a fővároson kívüli közeg idegenné váljon számukra, hiszen ott is van ám élet, de még milyen!
"Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország,
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág!"
