Már egész rég megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egyszer szeretnék egy bejegyzést annak szentelni, hogy mi van akkor mikor szülőként szembesülsz azzal a ténnyel, hogy a gyereked nem feltétlenül úgy fejlődik, ahogy a kortársai, vagy látod, hogy alapvető dolgok a kelleténél jobban igénybe veszik, ne adj Isten vannak dolgok, amik egyáltalán nem a forgatókönyv szerint alakulnak...

Mindig az a legrosszabb, amikor ezt az ember életében leges legelőször tapasztalja és arculcsapásként érzi a sorstól, és olyan kérdések fogalmazódnak meg benne, hogy ez miért pont vele történik? miért pont az ő gyerekével? mit rontott el vagy mi az amit teljesen másként kellett volna csinálnia? Az én esetemben ez már egészen korán, egészen pontosan Kékszemű beszédfejlődésénél bekövetkezett. Nyilván sem a közvetlen környezetem, sem a státuszvizsgálatok eredménye átal rám rótt súly nem könnyítette meg annak a vitathatatlan ténynek a feldolgozását, hogy itt valami nem kerek. Miért nem beszél még a gyerekem, mikor én egész nap beszélek hozzá? És miért beszél már más Kékszeművel egyidős gyerek? Az utóbbi a lehető legrosszabb dolog, amit tehetünk - és sajnos akarva akaratlanul tesszük is -, hogy elkezdjük összehasonlítgatni a saját csemeténket más porontyaival. Kérlek ne tegyétek! Hiszen minden gyerek más és más, más ütemben fejlődnek, más impulzusok érik, ezért nem is fair, nem is lehet és nem is szabad összemérni őket! Ja és másoknak se hagyjátok ezt, a saját szüleiteknek se! Ez nem verseny! Nem az a jobb arc, akinek a gyereke már több kunsztra képes!

Nyilván én sem ekkora életbölcseségekkel a puttonyomban születtem, és kőkemény önhibáztatás és önmarcangolások végtelen sora után lettem ennyire okos és természetesen kétségbe voltam esve mint állat. Hiszen elég szembe tűnő volt, hogy míg mások gyerekei már mondatokban beszélnek, az én tündéri Kékszeműm még mindig csak hümmög. Később a hümmögést felváltotta a csukott szájjal való beszéd, és mikor megpróbáltam mindenféle fejlesztő szakemberrel felvenni a kapcsolatot, hogy ne én legyek az egyedüli, aki ki tudja kódolni Kékszemű mondanivalóját, legnagyobb döbbenetemre azt a választ kaptam, hogy nincs is ilyen jelenség. Mire érdemben sikerült volna előre mozdulnunk az ügyben, addigra megkezdtük a kiscsoportos kiképzést. Szóval azzal, hogy hasonlítgatod az utódodat másokéhoz, semmivel nem leszel előrébb, arra viszont remekül szolgál, hogy magadat még jobban beleforgasd az önhibáztatás örvényébe. Meg kell tanulni elfogadni, hogy ő ilyen, ilyen képességekkel rendelkezik, és abból kell kihozni a legjobbat, ami éppen van, illetve fejleszteni, amilyen gyorsan és intenzíven csak lehet.

Nem kezdem itt most felsorolni, hogy melyik hírességnek gyerekkorában milyen "defektje" volt, pedig lehet végtelen lenne a sor, hogy annak ellenére, hogy milyen hátránnyal indultak, ki hová jutott. Ezeknek a gyerekeknek a gyermekkora cseppet sem egyszerű, viszont többnyire felnőttként belőlük lesznek a valakik. És majd felnőttként jönnek azok a vallomások, hogy "Ki se néztem volna belőled." Mert? Kiből mit nézünk ki? Csak a népszerű és színötös emberpalántákból lesz valaki? Hát rohadtul nem! Sőt inkább ők lesznek azok, akik belesimulnak az elvárások erdejének tengerébe és olyanok lesznek mint bárki más. Illetve nem, mert lehet, hogy valami mentális betegségre is szert tesznek mire elérik a felnőttkort, hiszen mindenkinek megfelelni nagyon nehéz, és óriási súlyt helyez ez a vállukra.

Az előbb defektnek neveztem azt, hogy ha valaki valamilyen hátrányra lesz figyelmes a gyerkőce fejlődése során, holott ez nem az. Azt például, hogy Kékszemű nem mászott, és emiatt most tanulási nehézségekkel küzd, inkább varázserőnek szoktam nevezni. Minden gyerekem más és más és mindegyiknek van varázsereje, csak a varázserő mértéke eltérő gyermekenként. Van aki kisebbel és van aki nagyobbal bír, van aki bármit át tud varázsolni bármivé, míg van, aki mindent csak eltüntetni tud. Mikor azt láttam, hogy Kékszemű nem mászik, azt hittem, hogy valami ultrabrutálpenge kislányom van, aki olyan, de olyan ügyes, hogy ezt a részt simán skippeli. Aha.... később derült csak ki, hogy ennek az esszenciális mozgásformának a kimaradása igencsak nagy galibákhoz fog vezetni, mivel az idegrendszerének az a része, ami a mászásért felelős, fejletlen maradt és ez még évek múlva is vissza fog köszönni. Egyenlőre még mindig küzdünk ezzel, pedig már másodikba jár. De ez nem az ő hibája és nem is az enyém, ő ilyen. Emiatt egy évvel többet is járt oviba, és nem, nem azért mert megbukott játszásból vagy mert nem tudott a vonalon belül maradni mikor színezett. Az történt, hogy sem a dominanciája nem alakult még ki, vagyis az, hogy jobb vagy bal kezes lesz, de a térbeli orientációja sem volt megfelelő, illetve a hasonló hangzású szavakat is keverte. És itt jön a bejegyzés címe:  Na és akkor mi van? Egy évvel többet lehetett gondtalan gyerek.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a vele való tanulás egy leányálom, mert igencsak próbára tesz engem is, pedig birkatürelmem van, de mikor hatodjára adja vissza ugyanúgy hibásan a leírt szót, hát... akkor én is ledobom az ékszíjat. Szülőként viszont annak is óriási jelentősége van, hogy ne csak elhárítsd a defektet vagy kordában tartsd a varázserőt, hanem az is hatalmas felelősség, hogy időben észrevedd és kezeled ezeket a szimptómákat. Semmi esetre sem szabad bármilyen ilyen felett szemet hunyni és hagyni, hogy egyedül kelljen megküzdenie vele a gyerekednek. Minél hamarabb feltűnik, hogy valami nem kerek, annál több időd van tenni ellene.

Ilyen volt nálunk a fogszabályzás is. Kékszemű többé-kevésbé már átesett a fogváltáson és ahogy bújtak elő a végleges fogacskák, nekem úgy lett egyre szembetűnőbb, hogy valami - megint csak - nem kerek. Én dilettáns lévén csak azt szúrtam ki, hogy egymásra másztak a fogai, de a fogorvosnál derült ki, hogy keresztharapása is van. Eljárhattam volna úgy is, hogy elnézegetem így, megvárom míg felcseperedik és majd felnőtt korában kezd vele valamit, ha zavarja. De nekem ez nem megy, ezért fogorvoshoz mentünk. Szerintem most még könnyebb is tenni azért, hogy minden fog oda kerüljön ahová való, másrészt felnőttként szerintem gázabb fogat szabályozni, mint gyerekként. Természetesen hiú elsőszülöttem sírva fakadt, mikor megemlítettem, hogy fogszabályzója lesz, de mivel éjszakait kaptunk, így nem kell félnie a csúfolódásoktól, de azért közben haladunk is. Arról nem is beszélve, hogy hála a doktornőnek Kékszemű szentül meg van győződve róla, hogy a fogszabi menő. Azt viszont, hogy drága is, már elég ha csak én tudom... :)

Na és akkor mi vanból lesz még legalább egy felvonás, mivel Csakazértse varázsereje a legnagyobb az almomból, és róla ebben a bejegyzésben még nem esett szó.