Nem, nem nyaljuk meg a macskát! Játékból sem!

A gombaházunk belülről

2020. január 03. - napikata

Még tart a téli szünet, de hogy egészen pontos legyek, inkább már csak az utolsókat rúgja. A porontyainkat próbáljuk ismét barátkoztatni a korai fekvés - korai kelés gondolatával, illetve az elmúlt napokban már nem csak a gondolatával. Nem feltétlenül van mindenki elragadtatva az iskola/ óvoda közeledtétől. Gondolok itt főleg Kékszeműre, aki az elmúlt három estén a korai fektetést hüppögésbe forduló sírással honorálta, mondván, hogy ő képtelen elaludni és ezt képes volt velem öt percenként közölni. Ilyenkor lemászik az emeletes ágyról, átmászik a nagyobbik öccsén, elújságolja, hogy ő megpróbálta, de nem megy... De egy szó mint száz, egy leheletnyivel több időm van írni, mint mikor tapossuk a hétköznapok szürke, monoton, rohanós mókuskerekét.

Napok óta a konyhánkat csiszkurálom (aláhúzza, pedig van ilyen szó! Derecskén használják. :)), és még mindig nem látom a végét. Természetesen a legmegfelelőbb prioritási sorrendet követve estem neki a takarításnak, az ablakkal kezdtem... Hogy miért? Azt mondta az anyukám, hogy ablakot tisztítani az évszakok közül a tél a legmegfelelőbb. Na jó, soha nem mondott ilyen bődületes marhaságot. A prózai oka annak, hogy az ablak volt a legszimpatikusabb az, hogy a saját Jézuskám hozott nekem (írhatnám, hogy vettem magamnak, de az olyan snassz :)) egy 18 darabos zsírkrétakészletet. Lehet itt most sokak a fejükhöz kapnak mondván, hogy "Na ez se százas, négy gyereke van és zsírkrétát vesz magának felnőtt létére." És igen, lehet nem vagyok százas, hanem inkább százegyes. Imádok festeni és rajzolni, és ez a készlet nem holmi mezei zsírkréta ám, hanem olyan speckó fajta, amivel üvegre is lehet dolgozni. Koszos ablakra meg nem rajzolunk, én pedig égtem a vágytól, hogy lemeózhassam az új szerzeményeimet. Vagyis megvolt a kellő motiváció a takarításhoz. 

 

81675139_1256081377909330_9062975856120430592_n.jpg

 

A művészeti rovatról visszakanyarodva a takarításhoz. Nem nagyon van ezen mit szépíteni oltári nagy kupi van nálunk. Magát az állapotot elfogadni nem tudom, viszont a felszámolásához egyedül kevés vagyok. A széllel szemben pisilés tipikus esete. Ha a gyerekeket megkérem, hogy pakoljanak össze, ők inkább játszani kezdenek a szétszórt játékok tengerének közepén. Úgy csinálnak, mintha minimum ezer éve nem látták volna azt a játékot, amit előző nap dobáltak szét és hát mit ad Isten, pont az az épp aktuális kedvenc, amit épp elpakolni kellene. Szóval a rendért és tisztaságét folytatott harcot még egyenlőre magányosan vívom, bár néha fel-felpislákol egy reménysugaracska, mikor Kékszemű és Cserfes magától kezd el pakolni. Nem baj, a remény hal meg utoljára. Szóval épp a lakásunk állapota miatt én nem nagyon szoktam forszírozni vendégek fogadását, mivel nem feltétlenül szeretném megtekintésre bocsátani kissé olaszos mentalitású kicsiny családunk életterét. Szélmalomharc ez a javából, hisz míg én négy után pakolok össze, addig ők négyen, nyolc kézzel pakolnak szét. Szerintem az esélyeim firtatását is fel is függeszthetem. Van aki ezt megérti és tisztában van vele, hogy milyen kisgyerekekkel együtt élni, meg vannak akik kevésbé megértőek. Na az utóbbi kategória, az a nem szívesen látott szerény hajlékunkban. Egyszer majd kinövünk az építőkockákból, a kisautókból, a Sylvanian Familiesből, a gyöngyfűzésből.Utóbbi kettő miatt felporszívózni sem lehet a lányok szobájában, hiszen még véletlenül fel találom szippantani a miniatűr egércsalád reggeli betevőjét. De nem hibáztathatok senkit, hoszen én vettem nekik.. Viszont a kupi ellenére mindenki boldog, jó kedélyű és kiegyensúlyozott. Mondjuk én kicsit nem.

 

1529992970-lakberendezes.jpg

 

Nagyon sokáig nem engedtem nekik, hogy fessenek, mert lelki szemeim előtt már láttam a szélrózsa minden irányába szétfolyó ecsetmosó levet, az összevízfestékezett bútorokat, padlót, a morzsalékosra satírozott, lyukas rajzlapokat, a szétborzolt fejű ecseteket. Komoly küzdelem volt ez saját magammal szemben is, hiszen a festés  egy olyan elfoglaltság, ami fejleszti őket, tapasztalatot szereznek, és ne mondjam zsigerből azt, hogy "Nem!  Festeni ma sem lehet!" A lányok egyébként nagyon trükkösen oldják meg mostanában, ugyanis rájöttek, hogy ha festeni szeretnének, akkor erre a legalkalmasabb idő nem más mint Bumbi délutáni szunyóka ideje. Nagyon ügyesen munkálkodnak, majd mikor már nem fest senki, mindent elpakolnak és elmosnak gyakorlatilag nyom nélkül. Ebben az ő önállóságukon kívül még az is nagyon remek, hogy az ébredő házi kobold mit sem sejt arról, hogy a lányok mivel foglalatoskodtak míg ő aludt. Természetesen egy kisebb stóc festménnyel gazdagodunk, ami bekerül az óvodából és iskolából haza hordott művészeti alkotások archiválásra váló rengetegébe.

Lehet, hogy csúnya dolog, viszont elkerülhetetlen, hogy szelektáljak a korai művészeti produktumokból, ugyanis négy gyerekre levetítve ez bődületes mennyiség akár napi szinten is. Azokat a darabokat, amelyek majd egy későbbi kiállítás alapjául szolgálhatnak egy fotóalbumba rendszerezgetem, a gyengébben sikerült művek viszont pár nap őrizgetést követően az enyészeté lesznek. A pár napot mindenképpen meg kell várni - ez is egy újabb aranyszabály a bejáratott megfigyeléseim közül - mivel utódunk számon kérheti rajtunk 3-tól kb 5 napig terjedően a mű keletkezését követően, hogy mutassuk csak meg azt a jól megceruzázott pónit, hogy ugyan nézzük már meg együtt, hogy az milyen mese-mesésen pompázatosra sikeredett. A gyermeki lélek pedig újra atomjaira hullhat, ha kiderül, hogy valamelyik éjszaka leple alatt megszabadultunk az alkotástól. De a szülők kreatívak és ilyenkor mindenféle kegyes hazugsághoz nyúlnak, hogy "Fúúúúú, megmutatnám, de mivel olyan szép lett, olyan jó helyre tettem el, hogy most nem tudom elővenni." Aha... Rég a kukában van. Mondjuk azokat a szülőket sosem értettem, akik az óvodában még a gyerekük szeme láttára a kukába gyömöszölik az összes rajzot vagy festményt, amit a gyerkőc készített. Lehet kicsi a gyerek, de nem hülye! Miért kell már most azt beléjük plántálni, hogy csak azért mert kicsi, meg firkál, meg nem kivehető amit rajzolni szeretett volna, akkor az nem ér semmit? Ha mást nem legalább a látszatot tartsuk már fenn.

 

3807a0f9eace9ddb86de9aa7897ca287.jpg

 

Ha most itt körbenézek magam körül sorolni tudnám, hogy mik a tipikus jelei annak, hogy egy vagy több kisgyerekkel élsz együtt. Apró lábbelik az előszobában mindenhol - az ajónkra ki is írhatnám, hogy itt laknak százlábúék... Összetapogatott falak, ajtók, alkalmanként ragacsos kilincsek. Széjjelhagyott játékok mindenhol, értsd mindenhol! A múltkor fél éjszakán keresztül fordultam rá ugyanarra az átkozott 2x4-es sárga LEGO téglára, de gyakran találok kisautókat is a párnám alatt. Maszatos az asztalom, valaki megkínálta olvadórágóval az egeremet. A falon itt-ott egy-egy stikában húzott filctollcsík. Ismert számomra az elkövető kiléte, de az a hibás, aki nem figyelt, meg az aki elől hagyta a filcet. A konyhában napi szinten borul ki kisebb-nagyobb mennyiségben szörp. Ebben a kategóriában a kedvencem, mikor a lakás másik végében vagyok, és a tettes az egész lakáson átcaplat a szörpös papucsában, hogy színt vallhasson nekem. Az elől felejtett noteszeim aktuális oldalát egy kicsit sem diszkrét irka-firka díszíti. A fürdőkád környéke tele van kacsákkal, vízen lebegő járgányokkal, és öntögetésre kiválóan alkalmas üres flakonokkal és szerintem a végtelenségig tudnám még folytatni a sort. (Most, miközben  átolvasom az írományomaz élesítés előtt, konstatálom, hogy ragad a papucsom alja, ahogy mozgatom a lábamat. Beleléphettem valami okosságba.) De ha gyerekvállalásra adja az ember lánya a fejét, akkor jobb, ha tisztában van azzal, hogy a fentebb felsorolt elemek is a csomag részét képzik. Én tisztaság és rendmániás vagyok egy csipetnyi kényszerességgel megspékelve, gondolhatjátok, hogy min mentem keresztül, amíg megbarátkoztam vele, hogy a gyerekek ilyenek vagy még ilyenebbek. Azt viszont túlzásnak tartottam mindig, hogy ha mondjuk valaki lakást szeretne bérelni, akkor a kizáró kritériumok között a kisállat és a gyerek szinte egyenértékű. Négy kannibált nevelve tisztában vagyok azzal, hogy elég durván amortizálják az ingatlant és az ingóságokat, de mint minden ez is csak múló állapot.

 

80518543_1019897125032160_5881147629500366848_n.jpg

 

Elhihetitek, hogy én sem ugrottam ki a bőrömből örömömben, mikor véletlenül lelepleztem egy az ágy oldalába vésett Pindúr Pandúrt. Azonnal tudtam, hogy kinek a műve, hiszen egy valaki égett csak Pindúr Pandúr lázban akkoriban. Így rögtön Kékszeműhöz fordultam a kérdéseimmel, aki akkoriban egy tablet után ácsingózott, amit egyébként még a mai napig sem kapott meg. A gyanúsított és köztem a következő párbeszéd zajlott le:

- Ez itt kinek a műve? (fenntartjuk a látszatot, hogy sejtelmünk sincs róla, hogy ki vetemedett ilyesmire)                   - Nem tudom, de szerintem Bumbi volt.                                                                                                                        - Értem. Honnan tudod?                                                                                                                                                - Na jó, láttam, hogy ő volt.                                                                                                                                           - Biztos?                                                                                                                                                                       - Igen, nem én voltam, Bumbi volt.                                                                                                                                - Mondd már el nekem kérlek, hogy hogy éri el a felső emeletes ágy lécét.                                                                 - Odatolta a széket.                                                                                                                                                      - És mióta tud Bumbi ilyen menő Sziporkát rajzolni? Beíratom valahová, mert nem is gondoltam, hogy ennyire durván jól rajzol.                                                                                                                                                            - Na jó, én voltam.                                                                                                                                                         - És hányszor kell még elmondanom Neked, hogy ceruzával csak a papírra rajzolunk?                                             - Nem ceruzával csináltam.                                                                                                                                          - Remek. Akkor mivel?                                                                                                                                                  - A játék csavarhúzóval. 

Így rövidre is zártuk a tablet kérdést, hiszen aki egy ágyra nem tud vigyázni, az nagy valószínűséggel egy tabletre sem fog tudni. Majd, ha felsős lesz újratárgyaljuk a témát. Na meg ha nem találok újabb ide-oda bevésett mesterművet. Hála a huligánjaimnak csak éjszakánként tudom festeni a még szabad falfelületeinket, hiszen ha napközben vetemednék ilyesmire, számolnom kell azzal az eshetőséggel, hogy valamelyik apró művészkolléga szintén kedvet kap az alkotáshoz. A napközbeni csönd pedig áldás, de magas az ára. 

 

13899-igy-nez-ki-5-perc-csend.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://napikata.blog.hu/api/trackback/id/tr7415386464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.