Igen..tudom..megint eltűntem, ráadásul életem egyik legembertpróbálóbb hetének második részét kellene virtuálisan papírra vetnem és szerintetek ezt fogom tenni? Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem. A második rész leírása olyan 90 százalékos  készültségi stádiumban van, szóval várható, hogy ha az Égiek is úgy akarják, akkor hamarosan Ti is olvashatjátok.

Sajnos a szezonális betegségek nem kerülték el Aprajafalvát sem, így tetszőlegesen választható legalább háromfelé kórság háztartásunkban. A repertoáron van valami lightos felsőlégúti nyavalya, szintén enyhébb verzióban elérhető hányás-hasmenés, továbbá fülfájás és grátisznak fel tudunk még ajánlani kötőhártyagyulladást is. Az orrfolyós-köhögős cuccot a fiúk hozták haza az oviból, gyakorlatilag erre az időszakra taksálható egészségi állapotunk hanyatlásnak indulása is. Apa cirka két hónapja próbál kikecmeregni a torokfájás, tüsszögés, köhögés mágikus háromszögéből, de egyenlőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. Hála az Égnek a hányás-hasmenés kombóból is mindenkinél csak az egyik komponens ütötte fel a fejét.

És most pikáns téma jön, az érzékeny gyomrúaknak itt inkább azt javasolnám, hogy hagyjanak is fel az olvasással és térjenek át valami szemet gyönyörködtető gasztronómiai oldalra. Ugyanis a téma a hányás - a rettegett, az alattomos, a mindig répás és mindig ugyanolyan büdös. Négy gyerek után sem váltam képessé arra, hogy ezzel a folyamattal vagy a végtermékével bármilyen mértékben is kompatibilissé váljak. Sem hallani, sem látni, sem eltakarítani nem tudom. Az, hogy még egy kört rádobjak, gyakorlatilag kifogástalanul megy, de azzal ugye nem vagyunk előrébb. Hatását tekintve itt párhuzamot vonnék Superman és a kriptonit kapcsolatával. Gyakorlatilag a másodperc töredéke alatt minden erőm elhagy, kezem-lábam remegni kezd és gyakorlatilag pikk-pakk eljutunk oda, hogy inkább én vagyok az, aki ellátásra szorul. 

A mi "anya dolgozik - apa otthon van" felállásunknak arra is hatása volt, hogy a gyerekek kinek a nevét kiabálják éjszaka, ha gond van. Mivel már korán lefektettük azt a szabályt, miszerint aki dolgozik az alszik, aki pedig otthon van az az ügyeletes, így a gyerekek ennek megfelelően apát szólongatják éjszaka és nem engem, ha vész ütné fel a fejét. Így történt ez kb. másfél héttel ezelőtt egy csendesnek ígérkező keddi hajnalon is, mikor is Kékszemű apázása szegte meg az éjszaka csendjét. Gyakorlatilag Kékszemű egyedül megoldotta a rókatémát, szerintem neki inkább morális támogatásra volt nagyobb szüksége, hiszen az ürítésnek ez a formája szerintem nem csak testileg viseli meg az ember lányát, de lelkileg is. Engem legalábbis nagyon haza szokott vágni, arról nem is beszélve, hogy nem hogy nem szeretek, de nem is tudok normálisan hányni. Nálam maga a folyamat abban szokott tetőzni, hogy a hajszálerek szétpattannak az arcomon. Még ha akarnám sem tudnám letagadni, hogy mit csináltam... Szóval Kékszemű egész szépen abszolválta ezt a kihívást, de ezután kezdődött csak igazán a móka legjava.

A következő apázásra gyakorlatilag mindenki hamarabb felébredt annál, mint akit szólongattak. Egészen konkrétan úgy nézett ki a félhomályban elém táruló látvány, hogy Bumbi az ágya szélén ül törökülésben nagyokat pislogva, de olyan állapotban, hogy azt sem tudta a szentem, hogy milyen rendezvényen van. Viszont az apázás továbbra sem halkult, csak kiegészült egyéb öblös hangokkal. Ekkor már a hívott fél is reagált, félálomban kipattant az ágyból és az első útja az ártatlanul pillogó álomittas Bumbihoz vezetett. Lekapta az ágyról, sietve megindult vele a mosdó irányába és közben még le is teremtette, hogy legalább az ágyról szálljon le, ha hánynia kell. A dolog pikantériája csak az volt, hogy az egyre erősödő hangok, melyek egy nagyobb termetű példány közeledtét engedték prognosztizálni, nem Bumbiból jöttek. Sajnos életem párja azzal értékes másodperceket vesztett, hogy rossz gyereket igyekezett meghánytatni, így Cserfessel - akitől a hangok ténylegesen származtak - csak az előszobáig jutottak, vagyis a küldetés, hogy a rókát egészben kijuttassák a mosdóba, sikertelennek bizonyult. Apa viszont még így is uralta a helyzetet, koordinálta a lányokat, nagyjából feltakarította a bűnjeleket, majd visszatért mellém az ágyba és értékelte a lányok produkcióját. "Kékszeműnek erre a körre 8 pontot adnék, mivel kijutott ugyan a WC-re, de széthányta az ülőkét Viszont Cserfes 6 pontnál többet nem érdemel, ugyanis neki még a mosdóig sem sikerült eljutnia." Szerencsére az eseménynek nem volt folytatása, egyszeri alkalomnak bizonyult mindkét leányzónál. 

Mielőtt azt gondolnátok, hogy én micsoda kis sunyi görcs vagyok, hogy bár felébredek arra, hogy szólnak a gyerekek, de csöndben várom alvást színlelve, hogy apa majd a tettek mezejére lép, hiszen őt hívták, nagyon tévedtek! Csakazértse a lányok előtt egy héttel riadóztatott gyakorlatilag mindenkit a lakásban, ugyanis az éjszaka közepén néhány apázás között, zsigeri szintről indított kiabálással tudatta a vele egy háztartásban élőkkel, hogy neki biza fáj a hasa. Ekkor én érkeztem a helyszínre, hogy felmérjem a baj mértékét és mihamarabb elhallgattassam Csakazértsét. Kérleltem, hogy ne ordítson, mert mindenkit fel fog ébreszteni, és menjünk ki a WC-re hátha sikerül valamit alkotni. Az én drágám pisilt egyet, majd ismét ordítani kezdett, hogy a hasa az még mindig fáj. Viszont ezt a mondatot már egyre öblösödő, semmivel össze nem téveszthető hangok kísérték. Erre én reflexből nyúltam a felmosóvödörért, miközben életem filmje kezdett lepörögni előttem. Maga a hadművelet olyan mérnöki pontossággal zajlott, hogy Csakazértsét még sikerült fejbe is kólintanom a vödörrel. Nesze sánta! Itt egy púp... De a rókakomát gyakorlatilag 99%-osan sikerült befognom. Az áldozatomon zoknit cseréltem, fogat mostunk, őt visszafektettem, én pedig mentem rendezni a terepet. Mivel egy darabig még ügyelnem kellett újabb jószágok felbukkanására várva, így úgy döntöttem, hogy jobb ha vissza se fekszek és inkább mosogatással, pakolászással ütöttem el az időt. Itt szintén egyszeri alkalomról beszélünk, vagyis később sem ugrott elő egyetlenegy színes ásítás sem Csakazértséből.

És hogy még itt kicsit magasztaljam magamat, a breaking news kategória jegyében beszámolnék arról, hogy ma Csakazérsénél én asszisztáltam míg hányt, és nem ugrasztottam közben semmit a nyakába. Történt ugyanis, hogy a fejlesztő tornán, amire járunk, a feladatok részét képzi egy forgatás. Ilyenkor a gyermekem beül egy forgós kis ülő alkalmatosságba és tízszer megforgatják ebben a székben csak az egyik irányba. A foglalkozás elején megvolt az első kör, ami egyáltalán nem viselte meg Csakazértse pocakját, viszont a gyakorlatok záró akkordjaként lefolytatott újabb forgatási széria betette a kaput és a székből kiszállva Csakazértse azonnal szólt, hogy ki kell mennie. Gondolom az utolsó előtti ugrálós gyakorlat és a pörgetés megtette együttesen a hatását. Picit összeszedte magát, majd kapott két szem csokoládét búcsúzóul cserébe azért, hogy milyen ügyesen szerepelt, amit természetesen azonnal befalt. Az ovihoz érve, még a kocsiban ülve viszont csak annyit tudott mondani, hogy megint kell. Annyi időm volt csak, hogy kikapjam az autóból és már jött is az áldás, amit ugye nem írtam felül egy saját kiadással, sőt rosszul sem lettem, vagyis azért némi fejlődést mégiscsak fel tudok mutatni ezen a téren. 

Panelban lakva az emeletes ágy bizonyult a legpraktikusabb választásnak helytakarékosság szempontjából, viszont hányós-hasmenéses vírus tombolása idején mégsem bizonyult annyira praktikus döntésnek. Gondolom itt már van, aki fogja a fejét, hogy jajj ne. De-de, az emeleten székelő Kékszeműnek egyszer csak annyi ideje maradt, miután leadta a vészhívást, hogy felállt az ágyában, hogy lejöjjön és az odaérkező édesapja arcába sikerült ürítenie a teljes gyomortartalmát . Azon a napon a szemrehányás más kontextusba került és azóta apa be tud számolni olyan tabukról, hogy milyen az, ha a manna belemegy a szemébe. Igen, pfuj, de ilyenkor is jusson eszünkbe, hogy szülőnek lenne jó és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez egy életre szóló kaland megfűszerezve az élet sava-borsával.