Nem, nem nyaljuk meg a macskát! Játékból sem!

Nem, nem nyaljuk meg a macskát! Játékból sem!

Derék alatti krónikák

2020. január 24. - napikata

Kicsit megint eltűntem, pedig gondolom be vagytok már sózva, hogy mikor folytatódik az utazás deréktól lefelé. Hát a mai nap lesz a napja. Hallgatásom legfőbb oka a krónikus, mondhatni velem született időhiány. Amúgy sem tudok sokáig tétlenkedni, de január elsejével beálltam én is az életmódváltók táborába, így az amúgy sem sok szabadidőm egy részét még az edzőterembe járás is megkurtítja, és persze még az is közrejátszik, hogy indítottam egy új blogot. Nagyon régóta dédelgettem már ezt a tervet, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy a tettek mezejére lépjek és a terv testet öltsön. Sokáig morfondiroztam rajta, hogy hogyan tudnám a másik blog témáját összeegyeztetni a jelenlegiével, de sehogy nem jutottam dűlőre vele, így hát újat indítottam. Igyekszem természetesen nem elhanyagolni a napikatát sem (ezen a néven mindig olyan jót mosolygok,hiszen hűen tükrözik a mindig nagy ambícióimat), ha már egyszer sikerült hamvaiból feltámasztani. Gondolok itt arra a bő féléves szünetre, amit valamikor június környékén sikerült megtörnöm.

 

82254122_190589515424591_3876318202090749952_n.jpg

 

Nagyon nem egyszerű egyébként a gyerekeimmel összeegyeztetni az edzőterembe járást, amit többnyire fürdetés, de olykor-olykor altatás után sikerül csak kiviteleznem. Arról már írtam Nektek korábban, hogy nálunk a ki kit fürdet, ki olvassa a mesét, ki altat tevékenységek folyamatosan rotálódnak kettőnk között, és minden második este eddig Bumbi altatása az én feladatom volt. Többnyire mondjuk ennek az szokott a vége lenni, hogy egy idő után én már egyenletesen hortyogok, míg Bumbi valami kisautót tologat mellettem, szélsőséges esetekben rajtam. Mivel a korábbi tapasztalatok is azt támasztották alá, hogy én inkább csak dísznek fekszek mellette, így ha éjszaka járok edzeni Bumbinak bizony egyedül kell álomba szenderülnie. Természetesen nem könnyíti meg a helyzetemet és megpróbál elgyengíteni abbéli elhatározásomban, hogy márpedig én edzeni megyek. "Hová mész?" "Ne menj el!" "Minek mész már megint?" "Te állandóan csak dolgozol meg edzel." "Ugye haza jössz?" "Sietni fogsz haza?" Ilyen és ehhez hasonló kérdések, kérések és kijelentések záporoznak felém, mikor látja az aprónép, hogy húzom a cipőmet és készülök elhagyni a lakást. Kékszemű hírhedt kedvessége kiapadhatatlan. Meg is jegyezte a múltkor, hogy jó hogy járok edzeni, de nem nagyon látszik még a változás. Bááááár, ahogy így jobban szemügyre vesz, a hajam mintha rövidebb lenne. Persze, hogy rövidebb, hiszen decemberben levágattam... Egy szó mint száz, edzés mellett is igyekszem hírt adni magunkról, amennyire csak az időm és a gyerekeim engedik.

 

blog_the-journey-continues-481x230.png

 

Az előző bejegyzésemben a terhesség alatti/ szülés utáni testi változások taglalásában a pocakig jutottam. Még így a has kapcsán eszembe jutott egy végtelenül felemelő dolog. A kisded születését követően szinte azonnal javasolják az újszülött osztály dolgozói, hogy a friss anyuka próbáljon meg szoptatni, hogy minél hamarabb elinduljon a tejelválasztás. Amiről viszont az apróbetűs részben sem nagyon szoktak említést tenni, az az, hogy szoptatás során termelődik az a hormon, amely segít a méhnek összehúzódni. Utóbbi folyamatot hol enyhébb, hol erősebb menstruációs görcsök kísérik. Vagyis ha nem lenne elég, hogy valaki a melleden csüng és nyammog, még közben görcsölgetsz is. A szobatársaimmal egytől egyig felszisszentünk mikor beindult a móka és csak együttérzően néztünk a másikra, mert pontosan tudtuk, hogy min megy éppen keresztül. Kékszemű születésénél még abban a hitbe ringattam magam, hogy megszületik a baba és kész, minden visszaáll a megszokott kerékvágásba. Megintcsak apróbetűs rész lehetett, hogy egy elhúzódó, igencsak erőteljes menstruációval indítunk. Azt hiszem Cserfes születésénél találkoztam a bugyipelenka fogalmával. Hát kedveseim a bugyipelenka feltalálója nálam ugyanabba a kategóriába sorolható mint az az ember, aki kitalálta a szilikonos sütőpapírt. Mindkettőjüket Nobel-díjra terjeszteném elő.

De folytassuk csak az utazást. Olyan pikáns dolgokról mint az aranyér vagy a gátmetszés nem tudok Nektek beszámolni, mert hála a jó Istennek nekem egyikhez sem volt szerencsém. Bumbi születését követően mámorittasan nyugtáztam, hogy makulátlan maradt a mérlegem és nem kellett vágni. Biztosan genetika is van a dologban, mert a porontyaim nem voltak aprócskák, és természetesen a nőgyógyászom is ott volt azért a szeren. A gyermekeim születéskori paraméterei indokolnák pedig, hogy legyen gátsebem, hiszen a 4400 grammostól a 62 cm-esig volt ott minden, de megúsztam. Így a kórházban, egy szülés előtt álló kismama azon kérdésére, hogy "szépen varr-e doktornő" is csak úgy tudtam válaszolni, hogy nem volt még szerencsém egy kézi munkáját sem megtekinteni. Szülést követően ugye 6 hét az előírt nyugalmi időszak mindenféle szempontból és a hat hetes kontroll utáni első együttlét nekem mind a négy alkalommal olyan volt, mintha épp a szüzességemet veszíteném el. Azért nem kis pusztítást tudnak ott a kölykök véghez vinni... Ha még maradunk ezen a tájékon, akkor ejtsünk szót a szülésre való felkészítésről is. Eleve végtelenül kiszolgáltatott helyzetben van ott az ember lánya, bugyi nélkül, egy szál hálóingben és a rutinosak már ismerik az előkészítés pontos protokollját is. Cserfes születésénél a beöntéses kalandomról már meséltem Nektek, de ugya a beöntést megelőzi a borotválás. Mintha nem lenne éppen elég bajunk, itt van még ez is. Nálunk életem párja volt az, aki ezt a műveletet még otthon végrehajtotta. A pocakomtól már azt sem láttam, ha tócsába lépek, arról nem is beszélve, hogy milyen állapotok uralkodnak ott lent délen. Eleinte nagyon szemérmes voltam, mert ezt szerintem mindenki jobb ha magának csinálja, de mikor szembesülnöm kellett azzal, hogy igencsak igénybe vesz a hadművelet, lévén, hogy minden porcikámon csorgott már az izzadtság és enyhén szólva is idegállapotba kerültem, mivel lópikulát sem láttam, így történt hogy sutba vágtam a szemérmességemet és szóltam a páromnak, hogy lenne itt egy kis igazítanivaló...

 

ezert-ne-borotvald-nyaron-a-bikinivonalad_b152d00ce1fb74757b3a0ea4ced0c9a2.jpg

 

Akik nem olvastak még tőlem bejegyzéseket, azoknak furcsa lehet, hogy így írok ezekről az intimnek számító dolgokról, de szerintem, akiknek már van gyereke pontosan tisztában van ezekkel, hiszen nő létére átélte már, férfiként pedig volt szerencséje végig nézni. Szerintem én ezt a fajta szégyenlősségemet Kékszemű születésekor veszítettem el. Kádban vajúdtam, mikor a párom megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha kiderülne, hogy be van kamerázva a szülőszoba és mindenki azt nézi, hogy én itt egy szál fogtömésben egy kád vízben fetrengek. Egy szó hagyta el a számat: "Leszarnám!". Ott tényleg nem érdekel egy idő után semmi, csak egy gondolat körül forog minden: Mikor lesz már vége???

Még mielőtt tovahaladnánk említést tennék arról is, hogy én semmilyen érzéstelenítést nem kértem egyik szülés során sem, így natúrba toltam minden alkalommal. Félreértések elkerülése végett, nem menőzni akarok most ezzel, csak szorosan kapcsolódik a témához. Az egyetlen dolog amivel megkínáltak a vajúdás alatt az egy simaizom lazító volt, amit injekció formájában döftek belém. A döfés pedig nem túlzás,  mivel a beadás formája pont úgy nézett ki mint mikor a szavanna közepén egy nyugtatólövedékkel "leköpőcsövezik" az oroszlánt. Na így kaptam én is meg a hőn áhított szert, amitől enyhülést reméltem, azzal az egy különbséggel, hogy engem nem kellett levadászni, hanem együtt működtem. Tehát a simaizomlazító hatni ugyan nem hatott, de cserébe egy jókora, tenyéri véraláfutás díszítette a sejhajomat a szülést követő még vagy másfél hónapig. Nagyon divatos volt és a szivárvány minden színében pompáztam, míg fel nem szívódott.

A térdeim ropogása azokra az időkre taksálható, mikor Cserfessel voltam terhes, és ennél a terhességénél szembesültem először azzal, hogy a bokám mint olyan képes arra, hogy eltűnjön. Mire az utolsó trimeszter végére értünk, én úgy nagyjából szomorúan és beletörődve búcsút intettem magának a gondolatnak is, hogy valaha még látni fogm ezt a részemet. Nem túlzok, ha azt mondom Nektek, hogy az idő előrehaladtával a térdemtől a lábfejem irányába haladva a lábszáram vastagsága nem változott. Lassan, de annál biztosabban el is jutottunk arra a pontra, hogy a saját cipőimet már nem tudtam hordani, így az otthonunk elhagyásával járó tevékenységek is leredukálódtak. Tisztán emlékszem rá, hogy 2012. októberében én papucsban "vonultam be" szülni. Valahogy hajlamos voltam azt hinni, hogy Cserfes születésével varázsütésre a bokám is újra előkerül, de mint később kiderült, tévedtem. Addig kérdezősködtem az illetékeseknél, míg ki nem derült, hogy inkább azzal a gondolattal kell megbarátkoznom, hogy az elkövetkező napokban tovább fog dagadni a bokám és kb 3-4 nap elteltével kezd majd lappadni. Mikor a fiúk születtek már tisztában voltam vele, hogy mivel kell számolnom ezen a téren. A terhességek során újabb visszerekkel gazdagodtam, amiknek majd ha eljön az ideje szeretnék búcsút mondani.

 

d256_13_630_1200.jpg

 

Oh és majd elfelejtettem. Először én sem hittem, de a terhességek alatt nőtt a lábam is. Lehet nem is a növés a legjobb szó rá, hanem inkább a málás. A párommal ez örök vita tárgyát képzi, hogy nekem hanyas a lábam. Míg nem voltak gyerekeim 39-40-es volt és mire eljutottunk Bumbiig, addigra már csak a 41-es cipők jöttek rám, és jönnek azóta is. Szóval így lettem 39-esből 41-es. A párom szerint alapból 41-es volt, de ez nyilvánvalóan nem igaz. :)

Szóval Hölgyem és Uraim, az anatómia kiselőadásom végére értünk. Ilyen mellékhatásai vannak ennek az életre szóló kalandnak, és aki már adta valaha kalandozásra a fejét, még lehet ki is tudná egészíteni a listámat. És hogy megérte-e? De még mennyire! Ezek mind-mind olyan emlékek, amik idővel ha megfakulni nem is fognak, de megszépülni annál inkább. Hogy újra bevállalnám-e? Na hülye azért nem vagyok!!!!!!

 

media.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://napikata.blog.hu/api/trackback/id/tr5815419336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása