Sokat morfondíroztam rajta, hogy lehúzzak-e erről a témáról még egy bőrt, és végül is amellett döntöttem, hogy igen. Egy utolsó még belefér. :) Bár azt a hatást sem szeretném elérni, ami a filmipari egész estés filmeket jellemzi, ahol egy nagyon penge kis filmből csinálnak egy második, ne adj Isten egy harmadik részt és a néző csak azt veszi észre, hogy a sokadik rész már köszönő viszonyban sincs az első rész stílusával, hangulatával, fényével. Előre bocsátom, hogy jelen pillanatban úgy érzem, hogy a következő nagy kaliberű mérföldkőnek az óvoda befejezése titulálható. Ez pedig ha az Égiek is úgy akarják, akkor nettó 3 év múlva fog bekövetkezni, vagyis addig nem prognosztizálható újabb mérföldköves bejegyzés felbukkanása.

Szeptember első hete mindenkinek húzós lesz, kinek ezért, kinek azért. Lesz két beszoktatósunk, és két továbblépőnk. Nem tudom, hogy mi a korrekt kifejezés arra, mikor valaki folytatja általános iskolai tanulmányait, illetve megkezdi a nagycsoportos létet. Talán az utóbbi fog a legzökkenőmentesebben zajlani, mivel a nagyobbik fiamnak soha nem volt egy rossz szava sem az óvodába járás ellen. Őt nagyjából ugyanazok a gyerekek fogják fogadni, ugyanabban a csoportban, de nyugdíjazás miatt a kettőből csak egy ugyanazzal az óvónénivel. Vagyis előreláthatóan itt számítok a legkisebb mértékű zavargásra. 

A második osztályt kezdő legidősebb lányomnak a nyári szünetből való visszazökkenés jelenti majd a kihívást. De ez szerintem minden gyermekről elmondható, aki bármilyen oktatási intézménybe jár. Talán a nagyobbaknál egy fokkal könnyebb, hiszen ők már beletörődtek a sorsukba és duzzogva ugyan, de tudomásul veszik, hogy vége a lazulásnak, újra jön a korán kelés, a házik, a tanulás. Nála mindig fel vagyok készülve arra, hogy ledobja az ékszíjat és az esetek többségében ez kisebb-nagyobb drámákkal övezve be is következik. Talán most egy fokkal könnyebb lesz az elsőszülöttünk helyzete, ugyanis a húga szeptembertől kezdi az első osztályt. Így már ketten lesznek gyakorlásra, házi feladat írásra kárhoztatva, és tegyük a szívünkre a kezünket, azért kicsit mindannyiunkat vigasztal, ha nem egyedül szívunk. Nos a lányom ezt a vonalat képviseli.

A leltárt folytatva a leendő elsősünket venném sorra. Lelkes, be van sózva, pont ahogy az egy elsőshöz illik. Már szemezgettünk a tanszerlistáról és simán el lehet kápráztatni a sok unikornistól csillámló irodaszerrel. Rizikófaktor szempontjából itt is könnyű menetre számítok, de az első hét inkább bennünket szülőket fog próbára tenni, mire mindent befedünk, ami még hiányzik beszerzünk.

És a kis patás zárja a sort, aki a Mackó csoport színeiben megkezdi óvodai pályafutását. Az ő esetében nem neki lesz kemény dió a nevelési év kezdete, sokkal inkább megint a felnőtteknek. Egyrészt az óvónőket már előre sajnálom, ugyanis Belzebub földi helytartója az említett delikvens, aki mellett kő kövön nem marad, másrészt nekünk kicsit macerás lesz az ebéd utáni hazahozatal az első héten, de inkább engem a lelki része fog megviselni. Most még abban a stádiumban vagyok, hogy a tudat is elszomorít kicsit, hogy a legkisebbünk is pályára áll, nem lesz már kis ölbebabám, akit lehet cirógatni és leszimatolni róla a babaillatot, hiszen egy kész férfiról beszélünk most, aki már maga dönti el, hogy mikor dögönyözhetem. De nem, nem gyengülök el, életem reprodukciós időszaka lezárult, az alomlétszám stabilizálódott és fixálódott, a teljes taglétszámot jellemző, 3 fiú 3 lány harmonikus egyensúlyt sem bontjuk meg egy új családtaggal. Mondom nem... Egyszer majd ezt a kérdéskört is bejárom. 

Na de kissé el is kalandoztam, hiszen a kedves olvasóban joggal merül fel a kérdés, hogy oké-oké, de hol van itt az a beharangozott mérföldkő. Pedig ott rejlik ám. Azzal, hogy mindenki járni fog valahová - a lányok iskolába, a fiúk oviba - nem lesz itthon poronty napközben, amire cirka 8, azaz nyolc éve nem volt precedens. Sokkoló most ezt a számot leírni. Micsoda 8 vérzivataros, embert- és idegrendszert próbáló év volt ez.

Azzal, hogy mindenki bekerül a nevelési rendszer forgatagába, szoros barátságba kerülünk a szülői értekezlet fogalmával és esetlegesen a többi szülő kollégával. Na a szülői értekezletekre érvényes a bejegyzés elején említett, ahogy sokasodik úgy veszti fényét dolog. Minél több szülőin veszel részt, annál kevésbé vagy lelkes az új időpont hallatán. Az elsőnél még be van sózva az ember lánya, "Jujj vajon mi lesz a téma, kik lesznek ott?", aztán eljutunk oda, hogy "Tavaly én ezt a részt már végig ültem, nagyon gáz, ha idén nem jövök?" Félreértés ne essék, eljárok a szülőikre, de a nagycsoportosok szüleinek tartott iskolaérettségi előadást már legalább kétszer végig nyomtam, és kis túlzással élve, ha nagyon megerőltetem magam, akkor akár én is megtarthatnám. Hadd ne menjek már megint. De mivel az oviban ötödik éve vagyok klubtag, így az ilyenek alól már felmentést szoktam kapni. Az iskolai szülőiket viszont nem lazázzuk el, az fontos, ott kell lenni. Emlékszem, hogy gyerekként a szülői értekezletet olyan fokú mítosz, rejtély és homály lengte körbe, hogy bármit megadtam volna érte, hogy mehessek. Aztán felnőttként ez a lufi is kipukkant és a köd nélkül már nem is volt akkora szám. Nos ebből a találkozó típusból gyerekenként mondjuk évi 3-4-gyel számolva ott tartunk, hogy 12-16 alkalommal lesz jelenésem. 

Az Anyák napi ünnepségek évről-évre elérzékenyítenek, még akkor is, ha inkább az óvónéni tesz tanúbizonyságot a verstudásáról és nem az én csemetém. Akkor is ott pillogok könnyektől fátyolos tekintettel, ha egy sort sem tud elmondani egyedül és okként arra, hogy miért szeret, azt válaszolja, hogy azért mert veszek neki édességet és új játékot. Akkor is az én gyerekem, ha a fogyasztói társadalom már őt is bekebelezte. :)

Az eddig megélt mérföldköveink felsorolását pedig az első iskolai bizonyítvány kézhez kapásával zárnám. Nagyon furcsa és magasztos érzés tud ám lenni, mikor életed első olyan bizonyítványát tartod a kezedben, ahol a neved nem a tanuló neve, hanem az anyja neve melletti sorban virít. Mikor ez a felismerés belém hasított, szerintem a Föld is megállt egy pillanatra a Nap körüli pályáján - nekem legalábbis mindenképpen!